MOHÁCS 500 (1526–2026)
Kiáltvány
A mohácsi síkságon 1526. augusztus 29-én világtörténelmi jelentőségű csata zajlott le II. Lajos keresztény és Szulejmán muzulmán seregei között. A tragikus vereség folytán az egykor erős Magyar Királyság és vele a magyar–cseh–lengyel Jagelló-államszövetség meggyengült, Szulejmán Oszmán Birodalma másfél évszázadra meghatározó politikai erővé vált Európa közepén, s megnyílt a tér a Habsburgok előtt, akik közel négyszáz évre a közép-európai térség urai és világhatalmi tényezők lettek. A Magyar Királyság többé nem tudta betölteni történelmi hivatását Közép- és Délkelet-Európában, Krakkó pedig elszakadt Buda és Prága érdekközösségétől. Mohács egyszerre közép-, délkelet-európai és magyar sorsforduló: Kelet és Nyugat győzelme a Jagelló Közép-Európa felett.
A magyarság és szövetségesei hősies küzdelme 1526-ban évszázadok után is alapzata a magyar identitásnak, önszemléletnek és történelemről való gondolkodásnak. A Mohácsnál összegyűlt keresztény sereg minden tagja – legyen az tiszt és katona, főpap és pap, főúr és közrendű, magyar, horvát, cseh, lengyel, szerb, osztrák vagy itáliai – tisztában volt az ellenség túlerejével, mégis bátran harcolt, és vállalta a hősi halált. Ezt követelte tőlük elődeik hagyománya és katonaerkölcse: egyénenként és közösen az oszmánok ránk és az egész kereszténységre zúduló áradatát igyekeztek megállítani. A vereség dacára Szulejmánt megakadályozták abban, hogy úgy legyen a Kárpát-medence ura, ahogyan szerette volna. 1541–1687 között, mikor Mohács oszmán uralom alatt állt, számos török emlék hirdette a szultán győzelmét.
Ám a sors akaratából 1687. augusztus 12-én az 1526. évi jeltelen sírdombok közelében vívták meg a nagyharsányi (a történeti emlékezetben második mohácsi) csatát is, ahol Európa népeinek katonái történelmi győzelmet arattak az oszmán hadsereg felett. Ezzel a mohácsi síkságon új élet kezdődött. Király József pécsi püspök kezdeményezésére 1816-ra elkészült a mohácsi Csatatéri emlékkápolna, majd augusztus 29-ét, Keresztelő Szent János fejevételének egyházi ünnepét hivatalosan a mohácsi csata emléknapjává tették. Azóta számos emlékjel és emlékhely emlékeztet 1526 sorsdöntő óráira, s ezzel arra, hogy a „bimbózó rózsa” világa, amely a 16. század eleji Magyar Királyságot és a Jagellók vezette közép-európai összefogást szimbolizálja, megrepedt. Az 1960-tól előkerült sírhalmok a magyar és a közép-európai népek kegyeleti temetői, a csontok felett olyan örök sírjelekkel, amelyek egybekötik a múltat, a jelent és a jövendőt. A mohácsi csata közelgő 500. évfordulója egyszerre lehet a kegyelet, a nemzeti hősiesség és a közép-európai összefogás emlékéve.
Mohács olyan emlékezetfolyamot érdemel, amelyben a legszélesebb összefogással hozunk létre új, maradandó, keresztény szellemi és tárgyi emlékjeleket, melyek által minden eddiginél mélyebb értelmet nyerhet a múlt és megmozdulhat a jelen. A mai emléknapon azért jöttünk össze az egykori csatatéren, a Mohácsi Nemzeti Emlékhelyen, hogy hitet tegyünk a fenti célok megvalósítása mellett. Javasoljuk Magyarország kormányának, hogy a 2026. évet nemzeti emlékévvé nyilvánítsa és annak megvalósítását támogassa.
Mohács-Sátorhely, 2020. augusztus 29.
Aláírok: Dr. Udvardy György, a Veszprémi Főegyházmegye érseke, pécsi apostoli kormányzó; Dr. Miseta Attila, a Pécsi Tudományegyetem rektora; Dr. Fodor Pál, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont főigazgatója; Dr. Pap Norbert, a Pécsi Tudományegyetem Mohács 500 Program vezetője; Dr. Hóvári János, a Zrínyi Miklós – Szigetvár 1566 Emlékév Emlékbizottság elnöke; Dr. Csornay Boldizsár, a Jannus Pannonius Múzeum igazgatója, Závoczky Szabolcs, a Duna-Dráva Nemzeti Park igazgatója, Dr. Hargitai János, a térség országgyűlési képviselője